Borka születése

Már a terhességem előtt is sokat olvastam, videókat néztem és rengeteg szüléstörténetet meghallgattam. Nagyon vágytam egy háborítatlan szülésre, ahol én irányítok és békében érkezik meg gyermekünk. A sok különböző történetet aztán hasznosítani is tudtam szülésem alatt. Erőt merítettem belőlük és tudtam, hogy minden rendben halad és lépésenként közelebb kerülünk a célhoz. Azzal, hogy tudatosan készültem a szülésre és előre tájékozódtam, magabiztosnak éreztem magam végig és tudtam, hogy hol tartok a folyamatban, mit kell csinálni. Bíztam a testem jelzéseiben.

Február 6-án este kutyasétáltatás közben kezdtem érezni, hogy behúz a derekam. Mire lefeküdtünk, már hullámokban érkeztek a görcsök. Az éjszaka folyamán a  fájások között 5-10 perceket tudtam aludni és ezt ki is használtam. Eleinte még arra koncentráltam, hogy átlélegezzem és elengedjem a testem fájás közben. Az éjszaka második felében viszont már nem csak a derekam görcsölt, hanem a combcsontom is elkezdett fájni. Ekkor már nem tudtam elengedni magam, az egész testem megfeszült a fájdalom hatására. A szülés többi részén nem mondanám, hogy kifejezetten fájdalmat éreztem, viszont ebben a szakaszban a csontom rettenetesen fájt. Olyan volt, mintha kalapáccsal ütnék. Igazából az egész szülésben ez volt a legrosszabb. Eközben sűrűn jártam ki a mosdóba, tisztult a testem.
Reggel ahogy elkezdett világosodni, felkeltem, mert már nem bírtam az ágyban. Nagyjából fél órát üldögéltem labdán és közben elkezdtem mérni a fájásokat. Elég rendszertelenek voltak, másfél és öt perc közé esett a távolságuk, a hosszuk pedig 45-60 másodperc. Volt köztük erősebb és gyengébb is. Azt éreztem, hogy még nem rendszereződött eléggé.
7-8 óra körül már nem volt elég a nagy levegők vétele, hangot is kellett kiadnom fájások közben. A combcsontom már úgy éreztem, elviselhetetlenül fáj. Az ágyon össze-vissza fetrengve próbáltam elviselni őket. Közben ettem pár datolyát meg egy gyümölcspürét és rendszeresen ittam is.

A bábánkat, Esztert végül 8:45kor hívtuk fel először, hogy mi a helyzet. Azt kérdezte, hogy a hasam is bekeményedik-e teljesen, de én ezt nem éreztem. Igazából annyira fájt a csontom, hogy amellett nem tűnt fel, hogy a hasam is görcsölne. Azt tanácsolta, hogy álljak be a zuhany alá, az majd segít beindítani/tovább lendíteni a folyamatot. Ekkor még nem akartam, mivel azt éreztem, nem tudnám kezelni. Féltem, hogy ha ennél jobban fog fájni, akkor nem fogom tudni elviselni.
Végül 11-kor beálltam a zuhany alá és a derekamat kezdtem el nagyon meleg vízzel zuhanyozni. 2 fájás alatt elmúlt a csont fájdalom, aminek nagyon hálás voltam. Ehelyett azt éreztem, hogy megjelent a székelési inger. Ezen eléggé csodálkoztam, hogy már itt tartanánk (?!), ezért benyúltam, hogy ellenőrizzem, mi történik. A magzatburkot éreztem, ami olyan volt, mint egy vizibomba. A méhszájat kerestem körülötte, de nem találtam, erről tudtam, hogy már megtörténhetett a teljes tágulás és elindult a baba lefelé. Ekkor riasztottuk Esztert, hogy jöjjön, aki 20 percen belül meg is érkezett. Ebben a 20 percben a férjem zuhanyozta a derekam én pedig a csapba kapaszkodva finoman elkezdtem nyomni lefelé. Ekkor már éreztem, hogy a méhem is egészen kemény és felülről lefele nyomja a babát. A magzatburok is kirepedt egyik fájás közben, így már a fejét is érezhettem.
Mire Eszter megérkezett, már szinte a kijáratban volt a feje. Ő is ellenőrizte és nézett egy szívhangot, amivel minden rendben volt. Bátorított, hogy jól csinálom, csak így tovább. Hamarosan már azt éreztem, nem kapok elég levegőt a zuhany alatt és ki kell mennem, így két fájás között átmentünk a nappaliba. Ott én leterítettem a törölközőt a szoba közepére és egyszerűen letérdeltem rá. Innentől térdelve/négykézláb nyomtam tovább. Emlékszem, hogy a férjem még nekiállt elpakolni a szobában, hogy elférjünk, ezért rászóltam, hogy hát jöjjön, mert mindjárt kijön a feje. Nagyon meglepődött, hogy már itt tartunk.
Én ekkor már keveset érzékeltem a külvilágból és nem volt erőm kommunikálni, ha kérdeztek valamit. Nagyon nehéz volt szavakkal kifejezni magam. Csak részletek vannak meg, amiket fájások között láttam, hallottam magam körül. A bábák továbbra is bátorítottak, hogy mindent jól csinálok, folytassam. Minden mozdulatuk előtt szóltak és engedélyt kértek, hogy megvizsgálhatnak, hozzám érhetnek-e. Olajjal kenték be és simogatták a gátam. Ezen kívül csak figyeltek és hagyták, hogy azt tegyem és olyan ütemben, ahogy jól esik.
Végül Eszter érkezése után másfél órával megérkezett Borka február 7-én délben. Emlékszem, hogy mikor kijött a feje már nagyon azt akartam, hogy véget érjen ez az egész, ezért tovább nyomtam, hogy a teste is megszülessen még azzal a fájással. Innen egyből a kezembe adták és ő halkan, tágra nyitott szemekkel figyelt, hová is érkezett. Egy kis unszolásra aztán fel is sírt de épphogy csak pár lélegzetvételnyit, utána azonnal megnyugodott a kezemben.
Átmentünk az ágyba, ahol kb 20 perc múlva megszületett a méhlepény is. Borka légutai lassan kitisztultak és mellre talált. Mikor a köldökzsinór már teljesen kifehéredett és abbahagyta a pulzálást, elkötöttük egy fonállal és elvágtuk. Nagyon tetszett, hogy nem egy nagy csipeszt tettek rá, ami útban lett volna később szoptatásnál. Ezután ellátták a gátsebem, amihez 2 apró öltés kellett csak. Borkát is megvizsgálták, lemérték. 3100 grammal született, 10/10-es apgarral. Majd áttettük a férjem mellkasára a babát és engem elkísértek lezuhanyozni, pisilni. Ezután még megbeszéltünk minden további tudnivalót, miközben Borka szopizott. Megmutatták, hogyan kell oldalt fekve mellre tenni, bepelenkázni. Nem sürgettek semmit és addig maradtak, amíg mi igényeltük. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ott voltak, támogattak és csak pont annyit tettek, amennyire nekünk szükségünk volt!

Köszönjük nektek ezt a csodás szülés-születés élményt!

Maja, Máté és Borka