Simon születése

2024.03.06. - ez volt a kiírt dátumunk a kisfiunk születésére.
Valahogy az a megérzésem volt, főleg a várandósságom vége felé, hogy ennél hamarabb fog érkezni a babánk. Február 24-én és 25-én már éreztem jósló fájásokat szinte egész nap, el is határoztam, hogy én 26-án szülök, akkor nem kell kimennem Budaörsre CTG-re, mindenki nyer :) Természetesen február 26-án ott voltunk a CTG-n.
Elengedtem utána a dátumok és konkrét napok utáni kívánságaimat, csak azt próbáltam megbeszélni a babámmal, hogy most már jöhet, várjuk.
Február 28-àn hajnalban 3.45 körül egy éles fájdalomra ébredtem, majd elfolyt a magzatvíz. Felhívtam Patrit.
Nekem ő volt a legkedvesebb bábám, vele vettem fel a kapcsolatot először. Az ő megnyugtató egyénisége vitt el az otthonszülés irányába is, amikor még csak abban voltam biztos, hogy valahogy nem tudok megbarátkozni a kórházi szülés gondolatával és keresem a biztos pontot, támogatást, aki bejön velem a szülésre a kórházba vagy odáig kísér és támogat az utunkon a párommal (2016-ban első kisfiam állami kórházban született, az itt megélt negatív élményeket, protokoll folyamatokat nem szerettem volna újra átélni).
Patri (nem tudom, hogy csinálja) a már megszokott nyugodt hangján vette fel a telefont hajnalban, mintha délután 2 lenne, mondta hogy pihenjek le, várjuk az összehúzódásokat, de lehet az is, hogy majd csak a délelőtt folyamán jönnek.
Simon nem így gondolta és ahogy visszafeküdtem, jöttek az összehúzódások, elkezdtük figyelni, 3-5-7 percesek voltak, teljesen rendezetlenül, aztán volt pár 6 perces egymás után.
Már nem akartam újra ébresztőt fújni Patrinak, így inkább csak üzenetet írtam neki 5:45-kor, de azonnal reagált is.Megbeszéltük, hogy ő is indul Siófokról és Gabi is elindult, nehogy a reggeli budapesti dugóban elakadjanak, legalább Gabi fixen ideérjen előtte.
Csenge, a tanuló bába is jött Gabival. 7:45-8 körül értek ide ketten, Csenge és Gabi. Majdnem elsírtam magam, olyan megnyugtató volt, hogy megérkeztek. Gabi megvizsgált, 1 ujjnyira voltam kitágulva, mondta hogy pihenjek még amennyit tudok, van még időnk.

Valahogy sehogy nem volt jó, egyre jobban csak kínlódtam, nem találtam a helyem. Beültem kádba, és a lehetőségek tárházát igyekeztük kihasználni, hogy a fájdalommal megbírkózhassak. A párom és Csenge is sokat segített, mint egy igazi profi, Gabi távolabbról kísérte az eseményeket.
Mikor Patri megérkezett már kezdtem befelé fordulni. Nem tudtam neki elsőre köszönni sem.Ahogy megérintette az arcom, nagyon jó hideg volt a keze és ahogy beszélt hozzám,kitört belőlem a sírás, szerintem ott tudtam megnyugodni igazán. Mondta, hogy most már elengedhetem a kisbabámat, beszéljem meg vele, hogy kijöhet stb. Nagyon sokat jelentettek ezek a mondatai.
Elmentünk zuhanyozni újra, már nem ültem bele a kádba, mert pici a kádunk és kényelmetlen lett volna. Itt a párommal maradtam, de addigra már a 'sehogysemjó' újabb stádiumába léptem, és mondtam neki, hogy szóljon a lányoknak, hogy nekem kell a medence. Most.
Patri odajött hozzám, kérdezte, ki maradjon velem, ki menjen le a medencéért. Nekem már mindegy volt, így a párom és Csenge mentek le beállni az autókkal a társasházunk mélygarázsába és felhozni a medencét.
Kiszálltam a kádból és a nappaliba visszamentünk Patrival. Szerintem nem sok idő múlva hirtelen jött egy tolófájás, még engem is meglepett az ereje. Mondták, hogy nyomjak nyugodtan, ha úgy érzem.
Közben Patri megpróbàlta elérni a páromat és Csengét, ami lévén, hogy a mélygarázsunkban nincs nagy térerő, elég nehéz volt. Szerencsére időben visszaértek, végül átmentünk a hálószobánkba és 10:24 perckor 3800 grammal és 54cm-rel megérkezett Simon.
Csodálatos volt ezt nekem is és páromnak is átélni, örökké hálásak leszünk ezért a felejthetetlen élményért. Párom a szülés után közvetlenül azt kérdezte, hogy ezért kellett volna kórházba menni? Azóta is mindenkinek azt meséli milyen jó volt, milyen természetes, pedig eleinte, amikor megosztottam vele az otthonszüléses elképzelésemet, ő is féltett minket, nem tudta elképzelni, de szerencsére elfogadta a döntésemet, és a végére már a sok információnak és felkészítőnek hála, ő sem féltett.
Számomra szavakkal elmondhatatlan a kórházi szülésem után a különbség. Hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott Patriékkal, hogy kitartottam a megérzésem mellett, hogy bíztam magamban és magunkban, hogy ez sikerülni fog. Ez részben nekik is és a szülésfelkészítésüknek is köszönhető.
Sokan mondják (és mielőtt nem találtam magam ebben a helyzetben én is ezt gondoltam másokról, akik otthon szültek), hogy milyen bátor vagyok, hogy mertem ilyen formában szülni.
De ez, épp a tökéletes felkészítés és a bábák hónapokon át tartó szoros gondoskodása miatt nem bátorság. Nem nevezném annak. Tudatos felkészülés egy természetes folyamatra.
Nem bátornak, hanem szerencsésnek érzem magam, hogy átélhettem így ezt a csodát.

Köszönjük,

Simon&Zsuzsi&Vili